herendfeszt

Az őskortól a honfoglalásig szinte minden kor emberének keze nyomát megőrizték az itt előkerült leletek. Csiszolt kőeszközök, késő bronzkori tárgyak, római kori épületmaradványok kápráztatták el a szakembereket. A település neve a Heren személynévből ered. Az első feljegyzések 1358-ból valók, majd 1373-ban Herind, 1531-ben Bakon Herend, 1631-ben Puszta Herend alakban szóltak róla. A középkor­ban több kisebb falu létezett itt egymás mellett (Szentistván, Németi, Horhi, Himháza, Herend), melyet királyi népek laktak. A török hadjárat következtében ezek elpusztultak, és csak Herend éledt újjá.

1723-ban népesül be, majd 1769-ben német és magyar telepesek idejövetelével 1785-ben már 485 fős lakossága. 1790-ben a falu tűzvész áldozata lett, ás csak a XIX. század közepére heverte ki ennek nyomait. Lakói mezőgazdaságból, szőlőtermesztés­ből, fakitermelésből éltek. 1826-ban indult el Stingl Vince szervezésében a kerámia-üzem, melynek fellendülése a XX. század elejére tehető. 1845-ben már komoly céhek alakultak, de emellett a földművelés, szőlőtermesztés, fakitermelés jelenti a megélhetést. 1848 áprilisában már nemzetőrség működött Herenden. 1851-ben a Zichyek eladták a falut a Todesco testvéreknek. 1864-ben önálló közigazgatású lett. 1870-től a vasútépítésekhez vonultak dolgozni a férfiak.

1890-ben százak vándoroltak ki innen az "Újvilágba". 1893-96 között a porcelángyárat is bezárták értékesítési nehézségek miatt. Mind az I. világháborút, mind a tanácsköztársaságot, majd a II. világháborút megszenvedte a lakosság. A hősi halottak száma 50 fő volt, a Németországba kitelepítetteké 107 fő. A háborút követően újra fellendült a termelés a porcelángyárban és a szénbányában is, amely 1967-ben megszűnt. A világhírű kézi festésű porcelán révén a település fejlődésnek indult. Nevezetessége az 1785-ben épült katolikus templom, a Porcelánművészeti Múzeum, és a Minimanufaktúra, amely jelentős idegenforgalmat is vonz a térségbe.