Letölthető a programfüzet, aktualitások Drucken E-Mail
Für diesen Inhalt steht leider keine Übersetzungen zur Verfügung. Originaltext wird angezeigt.

Örömmel jelentjük, hogy elkészült a fesztivál nyomtatott műsorfüzete. Azoknak akikhez nem jut el kiadványunk, közzétesszük a műsorfüzet elektronikus változatát PDF formátumban, melyet letölthetnek

A Bikini együttes koncertjére több mint 400-an váltottak jegyet és ugyanennyien hallgatták olyan helyről, ahol nem láthatták D. Nagy Lajost és az együttes többi tagját. A Tószínpad nézőinek felejthetelen élményt nyújtott a koncert. Bízunk benne, hogy akik most ezt valamilyen okból kihagyták, a következő előadásokat már nem szalasztják el!

D. Nagy Lajos a koncertet azzal zárta, hogy nagyszerű volt a közönég, öröm volt itt, ezen a gyönyörű helyen, a Tószínpadon zenélni. A Bikini szeretne bérletet váltani erre a fesztiválra, "Jövőre veletek ugyanitt! Magyarországon vannak ennél a tónál nagyobb tavak is - Balaton, Tisza-tó, Velencei-tó -, de egyiken sincs Tószínpad, csak itt Herenden!"

A LADÁNYBENE 27 együttes koncertjére a Tószínpadon került sor, úszó mécsesek világították meg a vizet. A közönség egy nagy házibuliban érezhette magát, a hangulat fergeteges volt, mindenki táncolt!

 

Tószínpad Herend

A zenekari verseny döntőjének eredménye:

1. Noctis együttes, Ajka (dallamos progresszív power metal)
2. Acélszív együttes, Veszprém (alternatív)
3. The Zhe Band, Veszprém (alternatív rock)
weiter …
 
Tájékoztató Drucken E-Mail
Für diesen Inhalt steht leider keine Übersetzungen zur Verfügung. Originaltext wird angezeigt.

Nap mint nap nagyon sok megkeresést kapunk, melyekben az érdeklődők a belépőjegyes előadásokra szóló jegyek elővételi lehetőségéről kérdeznek. A jegyelővételre a Herenden és a környező településeken lakóknak már június végétől van lehetőségük, a távolabb lakók július 10-e óta rendelhetnek előre. Ezekről a lehetőségekről a Jegyek, bérletek menüpont alatt olvashatnak!

weiter …
 
Elindult a verseny! Drucken E-Mail
Für diesen Inhalt steht leider keine Übersetzungen zur Verfügung. Originaltext wird angezeigt.

Június végével lezárult a jelentkezés a HerKulEs amatőr könnyűzenei zenekari versenyére. Összesen 16 feltörekvő zenekar küldte el nevezését, melyeket a zsűri egyaránt érvényesnek talált, és a beküldött demo felvételek alapján minden versenyzőt alkalmasnak ítélt a megmérettetésre. Az érdeklődő közönség a következő zenekaroknak szurkolhat majd a július 22-26 között megrendezendő vetélkedőn:
weiter …
 
Versenykiírás Drucken E-Mail
Für diesen Inhalt steht leider keine Übersetzungen zur Verfügung. Originaltext wird angezeigt.

A Herendi Nyári Fesztivál szervezője, a Herendi Kulturális Egyesület (HerKulEs) tehetségkutató könnyűzenei zenekari versenyt hirdet amatőr zenekarok számára. A verseny a fesztivál hely­színén, annak részeként kerül lebonyolításra 2008. július 22-26 között.

weiter …
 
Beköszöntő Drucken E-Mail
Für diesen Inhalt steht leider keine Übersetzungen zur Verfügung. Originaltext wird angezeigt.

2007. végén összeállt egy csapat, mely elhatározta, hogy - többek között - Herenden Nyári Fesztivált szervez 2008 nyarán. Megalakítottuk a Herendi Kulturális Egyesületet (HerKulEs). Többen csatlakoztak hozzánk tagként és pártoló tagként, segítőként is.
Továbbra is várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen részt vennének a programok megszervezésében, lebonyolításában. Az egyesület nonprofit, közhasznú civil szervezet, melynek tagjai, pártoló tagjai és segítői tevékenységüket saját elhatározásukból, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik.
Honlapunkon - mely folyamatosan bővül - olvashatják a fesztivál tervezett programját. Igyekeztünk olyan programot összeállítani, melyben mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, ugyanakkor a neves profi előadók mellett széles teret hagytunk a lelkes, tehetséges amatőrök színvonalas produkcióinak is. Egyesületünk egyik fő célja a fiatal tehetségek felkutatása, fejlesztése és segítése, ennek szellemében hirdettük meg amatőr könnyűzenei zenekari vetélkedőnket is, melynek versenykiírását szintén itt olvashatják.
Ha az idő is nekünk kedvez, akkor igazán szép nyarunk lehet, persze csak Önökkel együtt!
Sok szeretettel várunk mindenkit, találkozzunk az első Herendi Nyári Fesztiválon!

a Herendi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület
- a Herendi Nyári Fesztivál szervezője -

 

Főmenü

Kezdőlap
Fesztiválprogram
- A korábbi évek rendezvényei -
Nyári Fesztivál 2008.
Fesztivál Napok 2009.

Ki van vonalban

Aktuell 8 Gäste online